MAKOVECZ, A DÍSZPINTY

2011. 05. 08.-án, Hetek című lapban megjelent interjú hatása a százszorszépekre.

 „Makovecz: senkinek semmi köze az Orbán Viktorral való viszonyomhoz”

Sajnos, van közünk, nagyon van, mivel Magyarország tragikus sorsát tetézendő, mindketten közéleti szerepet vállaltak.

Előfordulhat – Makovecz úr foghegyről odavetett megjegyzése ellenére – hogy néhány, erős mazochizmussal megvert emberben ez a viszony, érdeklődést vált ki. Csak remélni merjük, hogy makoveczközszereplő tiltakozását az orbánközszereplőhöz fűződő viszonyáról nem a szégyenérzet diktálja. Eljön még annak is az ideje, nem lesz egyedül.

Magyarország kormányfője azért kérte fel a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia tervezésére, mert még soha, egyetlen megbízást sem kapott Orbán Viktortól. Így már érthető. Nem a feladathoz kerestek építészt. Miniszterelnökünk szembesülve ezzel a megbocsáthatatlan bűnével, homlokára csapott és rögvest szalajtottak Makovecz Imréért. Már csak egy kérdés van hátra. A többi jeles, eleddig még a nemzet vezetőjétől megbízást nem realizált, honi építészeink, mikor kerülnek sorra? Félő, olyan hosszútávra még Orbán Viktor sem tervez.

Az organikus építészet hazai képviselője által gründolt, nem titkoltan erősen elkötelezett művészeti akadémia, mint közhasznú testület beemelése az alkotmányba, csupán azt jelenti, hogy: „Tudniillik, a Magyar Művészeti Akadémia használatba vétele nem egy baráti kapcsolat következménye, hanem szükség van rá, ahogyan Hoffmann Rózsákra is szükségünk van, akik keményen és kitartóan dolgoznak.”

Lefordítom. A Magyar Művészeti Akadémiát Makovecz Imre használat céljából rendelkezésére bocsátotta a magyar nemzetnek, magának Orbán Viktornak. Ráadásul, ezt a használatba vételt az alkotmány is megerősíti. Nincs lacafaca, nincs bolseliberáliszsidó álművészkedés, nincs l’art pour l’art. Ez echte magyar, tessék használni, itt van!         

Annak ténye, hogy tudniillik, már létezik egy művészeti akadémia – Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia – az MTA kebelén belül, az nem zavarja, sőt idegen erők (gyengébbek kedvéért: zsidó „Heller Ágnes és bandája”) összeesküvésének tekinti létrejöttét.

Vagyis a SzIMA nemzetidegen, és nem szolgálja a magyar művészeti életet.

Továbbá: „…megjelenik egy erő – melyet csak a Jóisten tudja, hogy ki fizet és támogat –, és megpróbálja megakadályozni. Előkerülnek azok a máig élő, tipikus vádak, hogy a magyar az fasizmusra és nácizmusra hajlamos fajzat, amelyik bűnöket követett el a cigányokkal és a zsidókkal szemben.”

Helyben vagyunk. Egy ködös, megismerhetetlen, titkos, és globális összeesküvés áldozatai vagyunk. Ráadásul nem is igaz, hogy bűnöket követtünk el a zsidók és cigányok ellen, csak igaztalanul vádaskodnak.

„Most jött el az idő arra, hogy Orbánék úgy gondolják: köztestületté kell nyilvánítani és használni kell az akadémiánkat. Ha a magyar kormány szervezett körülmények között óhajt beleszólni a kultúra egyes területeibe, akkor erre alkalmassá kell tennie jelenlegi struktúránkat. Magyarán, tematikusan át kell alakítani a szervezetet, csoportokat,…”

Szomorúan látjuk, hogy az aktuális hatalom, vagyis a politika kívánja megmondani, hogyan is nézzen ki a művészet, és mely szervezet képviselheti a magyar művészeket. Ismerős valahonnan. A XX. században több diktatúra eljátszott már ezzel a gondolattal. Sőt, konkrét kultúrpolitikai lépéseket is tett ez irányba. Jelenlegi hatalom is felhatalmazva érzi magát, valami hasonlóra. Makovecz szerint, ez így helyes, sőt kívánatos.

Idézet a Fidesz kormány által benyújtott és elfogadott, új alkotmányból:

„Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Mûvészeti Akadémia tudományos és mûvészeti szabadságát.”

Ezt, tessék úgy érteni, hogy a magyar alkotmány nem a tudomány és művészet szabadságát, hanem az általa irányított és felügyelt MTA és a MMA szabadságát védi.

Hajmeresztő. Hasonlatos és szellemiségében azonos a Kádár rendszer népfrontválasztási szabadságával.

A nemzet építészének korábbról is vannak tapasztalatai, már csak koránál és szakmai múltjánál fogva is, hiszen az oly sokszor átkozott átkosban, megbecsült építésze volt hazánknak. Senki nem üldözte. Rákosi rendszerben tanulhatott, Kádár rendszerben szabadon alkothatott. Ebben a korszakban számos kitüntetéssel jutalmazták, köztük 1969 Ybl Miklós-díj, 1987 ifjúsági díj, 1989 SZOT-díj. Rendszerváltás után születettek is tudják, akkor tájt, politikai megbízhatóság volt az alapfeltétele bármilyen hivatalos kitüntetésnek, díjnak. Makovecznek nem a múltjával, és akkori munkásságával, hanem az emlékezetével és emberi gyarlóságával van baj. Aktív részese és haszonélvezője volt annak, amit most az igazság kizárólagos birtokosaként, könyörtelenül kritizál ás átkoz.

Szerinte, ma Magyarország művészeti és tudományos élete összeesküvők kezében van. Ezek a – közelebbről meg nem nevezett, valakik által pénzelt – magyar nemzettestre rontók, folyamatosan fenntartják a magyar nép bűntudatát. Borzalom, nem elég, hogy Európában elsőként zsidótörvényeket alkottunk, az általa példaképként emlegetett Horthy Miklós kormányzósága alatt a zsidók deportálását megszerveztük, vagyonukat elraboltuk, házaikba igaz magyarként beköltöztünk, és Magyarország nevét beszennyeztük. Szolga módon halálba küldtük több, mint félmillió honfitársunkat.

Ezek az idegen szívűek még fel is hánytorgatják nekünk.

Makovecz úr, nincs igaza, nem a bűntudatot gerjesztik. Segítenek honfitársaiknak, nekünk magyaroknak – művészetükkel, tehetségükkel – szembe nézni múltunkkal és tetteinkkel, ahogy ezt más nemzet lányai és fiai, már korábban megtették. Megismerték, kibeszélték apáik tetteit, és megbékéltek önmagukkal.

Köszönet jár érte. Unokáink tanuljanak belőle, és ne ismétlődjenek meg a XX század borzalmai.

Nyilatkozatai tárgyi tévedésektől hemzsegnek. Bántó a műveletlensége, és elvakultsága. Felrója „Heller Ágnes bandájának”, mint kiválasztottságtudatban szenvedő, idegen szívűeknek, hogy közömbösek az „1914-ben darabokra tépett hazájukkal szemben, melyet a fasisztának tartott Horthy Miklós kétmillió menekülttel talpra állított”.

Ha az alkotmányba emelt Magyar Művészeti Akadémia elnöke, ilyen kijelentéseket tesz, megkérdőjeleződik a magyar értelmiség szellemi színvonala.

Nem csak általános műveltségünk elengedhetetlen része, de történelmünk megértéséhez nélkülözhetetlen a rendelkezésünkre álló információk, tények és adatok megismerése, valamint a dátumokra, helyszínekre, és személyekre történő helyes hivatkozások.     

A fenti ismeret- és tudáshiányon túltéve magunk, ennél is nagyobb problémába ütközünk. Művészeti Akadémia elnöke a minimálisan elvárható objektivitást és tiszteletet sem adja meg a más világnézetű, más értékrendet képviselő művészeknek, tudósoknak. Összeférhetetlen és kirekesztő. Ezért is lehet számára példakép a nemzetet végletekig megosztó miniszterelnök, aki populista, demagóg és könnyen fogyasztható, egymondatos kinyilatkozások mögé bújik.

„Én tehát nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni neki – különben nem lehet fölemelni az országot.”

Ezzel nincs vége.

„Persze van más személyes tapasztalatom is Orbán Viktorról. A szemembe néz, figyel, világosan, tisztán lehet vele beszélni. Ugyanilyen jó a véleményem Pozsgay Imréről – hogy egy baloldalit is említsek”.

Vezérimádó hittel vitába szállni nem csak nehéz, de lehetetlen és értelmetlen is.

Kíméletlen valóság és a tények kedvéért, néhány megjegyzés. Mikor az ember OV szemébe néz, mit lát? Nehéz egyértelműen megfogalmazni.

Látni a konok és eltökélt székesfehérvári KISZ-titkárt, amint Gyurcsány Ferenccel vitázik a közös kommunista jövőjükről. Pár év múlva – immár, mint liberális demokrata – süt szeméből az egyházak iránti ellenszenve, amelynek nyilvánosan is hangot ad az országházban.

Később, megvillan szemében a liberálisok elleni gyűlölet. Rádöbben a liberalizmus gyengeségeiére. A liberalizmus édestestvére a demokráciának, így alkalmatlan további terveinek megvalósítására. El vele.

Nem telik el egy-két év és látjuk szemében a keresztényi megtérés őszinteségét, ami egy csapásra a kereszténydemokrata elveket valló európai néppárt alelnöki székébe repítette.

Szemlesütve állunk Orbán Viktor pillantása előtt. Nincs még egy politikus Magyarországon, ki az elmúlt húsz évben ennyi megvilágosodáson, hitehagyáson és köpönyegforgatáson keresztül ment. Nehéz idők, embert próbáló idők voltak.

Makovecz orbánimádatán túl, van még lejjebb is.

Pozsgai dicsérete, túl megy minden ésszerűségen, emberismereten és jó ízlésen. Pozsgainak már köpönyege sincs. Csak találgathatjuk, e jeles és sok mindent átélt politikus esetében Makovecz kényes ízlésének kisiklását. Egy magyarázat lehetséges. Minden fenntartás nélkül elfogadja a „kormányzó” kiválasztottjait, lakájait. Az új alkotmány hatályba lépésétől kezdve ő is közéjük tartozik, élvezheti az akol biztonságos melegét. Már nem kell becsukni a boltot, jönnek a személyre szóló, jól fizetett megrendelések.

Az organikus építészet művelője nem tudja elviselni a versenyhelyzetet, a megmérettetést. Számára egy közbeszerzési eljárásban való részvétel ördögtől való, és méltatlan személyéhez, tehetségéhez. A fülkeforradalom óta nem kell ilyen megalázó eljárásokon részt vennie, bátran, kockázat nélkül kitarthat elvei mellett. Udvari beszállító lett.

„Felvállaltam a belügyminiszternél az árvíz sújtotta felsőzsolcai házak újjáépítését. Már kilencven új épületben laknak. Nem ment könnyen. Egy kormányzati bürokrata úgy gondolta, hogy ne mi tervezzük az új épületeket, hanem pályázatot kell kiírni. Mondom neki: ember, észnél vagy? Kossuth-díjas és Ybl-díjas mérnökök tervezik az épületeket, milyen zsűrit akarsz te idehívni?! Végül a miniszternek kellett elrendeznie az ügyet.”

Így megy ez Fidesztánban, így lehet megrendeléshez jutni.

Szegény riporter, tanult szakmájának próbál megfelelni és feltesz egy logikus, kockázatmentesnek látszó kérdést.
”Most, hogy ebben a kitüntetett pozícióban befolyásolhatják a magyar kultúra jövőjét, van már kikristályosodott programjuk?”
”Még nincs.”
Puff!

Az ember gyereke, naivan azt gondolná, hogy az alkotmányba beemelt Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítójának, örökös elnökének kimunkált programja és kőbevésett elképzelése van a magyar művészet, és kultúra jövőjéről, ha már rábízatott annak őrzése, tisztántartása és fejlődése.

Riporter újra. Nem hagyja nyugodni a téma.

„És mi a cél?”
” Az, hogy ne a magyar kultúrával szemben álló politikai döntések szülessenek…”

Nem nehéz értelmezni. Ennél pontosabban nem lehet fogalmazni. Szülessenek politikai döntések, csak ne szemben állók. Világos. A Magyar Művészeti Akadémia célja a magyar kultúra politikai befolyásának megvalósítása. A Fidesz politikai elképzeléseit sikerre vinni a kultúra, és a művészet területén. Fideszreál művészet.
Itt kénytelen vagyok visszatérni „Heller Ágnes és bandája” témához, mert Makovecz tudatosan, vagy tudatlanul úgy gondolkodik és nyilatkozik a zsidóságról, hogy kifordítja, fejetetejére állítja a tényeket, történelmi eseményeket.

Egy kérdésre válaszolva:
”Nem, mert a magyar sose találta ki, hogy ő Isten választott népe. Egyébként, nem irigylem tőlük, és még hajlandó is vagyok elfogadni, de ha ezt állítják magukról, akkor nem törekedhetnek egy másik nép elpusztítására. Mert a világ meghaladta ezt a szemléletet, és most már szeretet nélkül nem tudunk előbbre jutni.”

Kicsit zavaros, mivel élőbeszéd íratott le szó szerint, de kibogozható a mondandó. A magyar kultúra, és műveltség felkent oltalmazója nem egyebet állít, mint azt, hogy a zsidóság kiválasztottság tudata nem vezethet oda, hogy más népeket elpusztítson. Felszólítja a zsidó népet, ne törekedjenek más népek elpusztítására, mert ez már meghaladott szemlélet, különben is szeressük egymást gyerekek.

Agyrém. Makovecz úgy tesz, mintha Auswitz nem történt volna meg, mintha nem a zsidóságot terelték volna más nemzetek fiai a vágóhídra, és lettek felelősek több millió ember haláláért.

Az ilyen kinyilatkoztatás gyilkos méregként hat az amúgy is megtépázott, végletekig megosztott, állandó bűnbakkereső, másokra mutogató, önmagunkat felmentő közéletünkben.

Képes volt, minden kritika nélkül elfogadni Orbán Viktor bábjának köztársasági elnökké való megválasztását. Sőt, egyenesen dicsérte.

Igaz, előtte Sólyom László újraválasztása mellett tört lándzsát. A politika sikamlós talajára merészkedett építész naivitása és korlátlan elfogultsága túl megy minden ésszerűségen. Nem tudta, vagy nem akarta észre venni, hogy a nemzet vezérének egy erős, önálló elképzeléssel és akarattal rendelkező köztársasági elnök akadály a korlátlan hatalmának kiépítésében.

Nem vette észre, hogy Orbán Viktornál nem szempont az alkalmasság, tudás, műveltség, esetleg jobboldaliság és konzervativizmus. Nemzetünk vezérének nincs szüksége önállóan gondolkodó, szakterületén elismert, erkölcsileg fedhetetlen emberekre. Nem tud velük mit kezdeni. Egy elvárása van: a feltétlen lojalitás. Makovecz Imre hitében nem okozott törést, értékrendjébe bőven belefér a nemzet „nyelvészének” kinevezése az ország legfőbb méltóságává. Nem látja, vagy nem akarja látni, hogy nem az ország sorsáért felelősen gondolkodó politikusi szándék vezérelte Orbán Viktort, mikor köztársasági elnök személyére tett javaslatot frakciójának. Nem érzékeli, hogy „kormányzója” Schmitt Pál megválasztatásával cinikusan és előre megfontolt szándékkal megalázta, arcul csapta nemzetét.

„Schmitt Pált nagyon régóta ismerem és szeretem, és jól csinálja a dolgait. Kész.”

Ezt nyilatkozza egy olyan kaméleonról, akit első felháborodásában örök kárhozatra és máglyahalálra ítélne, ha Gyurcsány Ferenc választottja lenne.

Magyarország jelenlegi köztársasági bábelnöke, mint élsportoló, 38 éves korában, megfáradva, de kiérdemesülten nyugdíjba vonult, majd mit ad isten, egy laza mozdulattal az Astoria hotel igazgatóhelyettesi székében találja magát. Makovecz által, oly sokszor és joggal kritizált kontraszelekció működésbe lépett és Schmitt elvtárs, rendszerhez hű lojalitása, politikai megbízhatósága jutalmául – mint OTSH elnök – a 80-as években miniszterhelyettesként szolgálja az internacionalista tábort. Az MSZMP központi bizottságában végzett állhatatos és a szocializmus építésében szerzett elévülhetetlen érdemei is segítik (sport)diplomata pályafutását. Kinevezik a MOB élére.

Építészünk, bizonyára ezért az évtizedeket átölelő elvhűségéért szerette meg Schmitt Pált.

Rendszerváltást követően is felbukkannak ezek a szép és Orbán Viktor által oly nagyra becsült emberi tulajdonságok. Nem tagadva meg önmagát és múltját, 1998-ban bejelentkezik a Magyar Szocialista Pártnál. Tájékoztatja az elvtársakat, hogy a korábban oly sikeres együttműködés tapasztalatai alapján, a szocialisták támogatásával szívesen indulna a főpolgármesteri székért. Sokat tehetnének együtt szeretett fővárosunk baloldali felvirágoztatásáért. Nem így történt. Utólag, már nem tudjuk megítélni az együttműködés meghiúsulásának fővárosunkra mért hasznát, vagy esetleges tragédiáját. Azonban, rövid diplomáciai kitérőt követően már a Fidesz alelnöki székében szolgálja tovább hazáját és vezérét.

Ezek után, ne csodálkozzon senki, ha Pali bá’ tökéletesen megfelel Orbán Viktor elképzeléseinek. Makovecznek, tehát nincs oka sem csodálkozásra, sem a rendkívül fejlett kritikai érzékének megvillantására. Ismeri és szereti azt az embert, aki „önkezével vetett véget a magyar helyesírásnak”. Mit mondjunk, jó emberismerő. 

A gondosan kimunkált, és végrehajtott orbáni káderpolitika, néhány elemének megvillantása után térjünk vissza a Magyar Művészeti Akadémia projektre.

Orbán Viktor évi 100 millió forint apanázzsal és a Vigadó épületével jutalmazta a hozzá hű művészek társaságát.

Makovecz az interjúban elárulja, nem tudja mire lesz ez elég. Világos, ha valakinek nincs elképzelése az általa vezetett szervezet jövőbeni működéséről, az azt sem tudhatja mennyibe fog kerülni.

A beígért 100 millió forint eltörpül az alkotmány által rátestált feladat és felelősség súlya mellett. Arra elég lesz, amit Parti Nagy Lajos megjósolt, néhányszor jól berúgnak belőle. További rossz hír, hogy lazacszendvicses fogadásokra már nem futja. A Vígadó fenntartási, működtetési költségei messze meghaladják ezt az összeget. Vagyis, nem csak Schmitt Pál és hivatala dróton rángatott báb a rajongva tisztelt vezér kezében, most már Makovecz is. Ha komolyan gondolja az akadémia működését, járhat előszobázni a miniszterelnöki iroda elé. Pénz nélkül nincs művészet. A pénz és hatalom egy ember kezében összpontosul jelenleg Magyarországon.

Szomorúan látjuk, hogy akadémiája barokkos díszlet, ő pedig pinty, díszpinty lett, ebben a „Nagy Rendező” által megálmodott, szörnyű tragikomédiában.