Gondolatok az alaptörvény asztalánál.

Ki látta manapság az alaptörvényt? Hol van? Kőbe vésve merre bujdokol?  Mindent tűvé tettem. Kérdeztem, választ nem kaptam.

Kerestem az alaptörvény asztalán is, hová az alkotmányozó országgyűlés rendelte, nagyon-nagyon régen, még 2010-ben. Nem találtam. Az asztalt sem. Rövid kort éltek meg, így együtt. Helyüket és helyzetüket sem szokhatták meg. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem hiányzik, mármint az asztal. Rajta könyv, toll, papír, nemzetiszínű szalag, és virág. Őrzője is akadt, olyan kirendelt. Igaz, múltról nem beszélhetünk, de jelene már szépen alakult, és fényes jövő előtt állt.

Történt, hogy az elmúlt három évben többször változott az alaptörvény. A korral haladni kell, és az aktuális politikai kihívásokat is valahogy kezelni kell. Az élet nem áll meg. Fontos látni, és mi, természetesen belátjuk, ha egy alaptörvény nem változik, az még véletlenül sem az állandóság és a megbízhatóság csalfa jele. Abból a maradiság, az avultság árad, drága véreim. Változás a jövő záloga, és ez alól az alaptörvény sem lehet kivétel.

Az ország és gyűlésének egyedüli fura ura szerint az alkotmány nem cél, hanem eszköz, amit használni és kihasználni kell. Az ellenzék még ezt sem érti. Képesek lettek volna – már ha engedjük – további húsz évig toldozgatni-foltozgatni.

A hordozó, az asztal, viszont nem fejlődött egy jottányit sem. A változás szele, még csak meg sem billentette, nem hogy a lábát rúgta volna ki. Mit sem változott. Ebben a tekintetben a törvényhozókat, súlyos, alkotmányos mulasztás felelőssége terheli. Nem gondolnak rá, az asztalról mindenki elfeledkezett. Ezáltal komoly hátrányba került. Nem fejlesztették, nem készültek újabb változatai. Egyszerűen az első, az avult, mint megkövült őshüllő állna előttünk, ha – mint mondottam – nem tűnt volna el. Az asztal tudja mi a kötelesség. Nem beteg, szú messze elkerüli, lába-lapja sem tört. Eltűnt, mert nem adhatja nevét és lényegét az újabbnál újabb, még kiforratlan, murci ízű, zavarosnál zavarosabb, csak ma érvényes, jött-ment alaptörvényekhez. Őt az elsőhöz szabták, és ehhez tartja magát. Lehetne meggondolatlan, mint egy kamasz, büszkén hordhatná hátán a törvény minden változatát. Nem teszi. Érzi, ekkora terhet képtelen lenne elviselni. Nem olyan fából faragták. Büszkesége sem engedi. Ott porosodik, lent az alagsorban. Megalázóan lábai égnek merednek. Néha még álmodik. Álmában újra lábra áll.