Orbán Viktor barátja az én barátom is.

Kedves Barátom, kitüntetett figyelemmel kísértem – nem hízelgés, csak tény – főleg az Orbán Viktorral közös közéleti, politikai pályafutásod, mivel mindketten hűek maradtatok egy-két évig az elveitekhez, a kollégium és Bibó szelleméhez, viszont nem maradtatok hűek a pár évvel korábban, fiatalos hévvel, lelkesedéssel és még tiszta, ártatlan szívvel a Kommunista Ifjúsági Szövetségben betöltött funkciótokhoz és felvállalt kommunista hitvallásotokhoz. Bizonyára könnyűszívvel, a gyors siker reményében választottátok ezt a kacskaringós utat, és maradtatok meg ezen a könnyűnek nem nevezhető damaszkuszi úton. A liberalizmussal terhelt közéleti szereplés már csak ilyen. Politikai pályafutásotok, sorsotok elemzéséből kirajzolódik egy sajátos látlelet, a mai Magyarország közelmúltbeli történelme. Tanulva a gyors és lelkiismeret furdalás nélkül végrehajtott pálfordulás sikeréből, nem pihentetek. Ha már lúd, legyen Kövér! „Járjuk be és foglaljuk el azt a világot és értékrendet is – pont olyan hévvel, hittel és meggyőződéssel, ahogy a KISZ-t, ahogy a liberális oldalt – ami néhány röpke éve még elképzelhetetlen volt. Hódítsuk meg a „gyanútlan” keresztény egyházakat és híveiket, a nemzeti konzervatívokat, a mélymagyarokat, mindenkit, akinek a szavazatával hatalomba kerülhetünk, és megtarthatjuk azt.”

Döbbenten állunk Orbán Viktor és baráti köre lelkiismeret nélküli, gátlástalan, cinikus és populista politikájának sikere előtt. Egy dologra képtelenek. Megbékélni a múltjukkal, gyűlölet nélkül beszélni arról a baloldalról, ahonnan jöttek, ahonnan indultak. El kell taposni a baloldali ellenzéket, mert mindenről és mindenkiről, még Gyurcsányról is az jut eszébe ennek a koleszos baráti társaságnak, hogy valamikor, még nem is olyan régen odatartoztak, ott érezték jól magukat, annak a rendszernek a hívei és haszonélvezői voltak. Változnak az idők, de van, aki nem változik. Képtelen megváltozni, csak akkor érzi jól magát, ha az állandó köpönyegforgatást sziklaszilárd hitnek állítja be, és szadista élvezettel szemléli pártkatonái opportunista megalázkodását.

Az elmúlt két év eseményeit felidézve döbbenten szembesülünk demokráciánk sérülékenysége és a társadalom kiszolgáltatottsága előtt. Bénultan figyeljük a fülkeforradalom mindent elsöprő úthengerét. Nehéz találni, még el nem koptatott, súlyosan komoly szavakat. Nehéz újra és újra leírni, és még nehezebb értő, befogadó fülekre találni.

Azt viszont nem elég elégszer elmondani, hogy nem elég elégszer elmondani.

Sokan megírták ellenzéki lapokban, és netes fórumokon, sokan elmondták kocsmák füstjében, és kávéházak diszkrét zsongásában, hogy Orbán Viktor despota, lerombolta a kínban született, fejletlenség jegyeit hordozó demokráciánkat és visszasüllyeszti hazánkat, egy volt szovjet tagköztársaság szintjére Európa közepén, a XXI. században. A rendszerváltás idején Közép-Kelet Európában – sajnos Magyarországon is – torzan, koraszülötten, bénán jött világra a liberalizmus. Inkubátorba tettük, majd mikor kivettük és felmutattuk, meghalt. Ha felnő és életképesen, ereje teljében tudat- és társadalomformáló erővé válik, akkor megölik. Megölték volna, de nem került rá sor. Meghalt magától, koraszülött volt.

Könnyű dolga lenne ma Adynak, a lánglelkű – Fidesz elnökével ellentétben köpönyegforgatást nem ismerő – költőnknek, ha szelleme, itt és most megtestesülne. Nem volna szüksége tollra és papírra, csak a régi esszékre, tárcákra és hallatatlan verseire, melyek (fájó szívvel vesszük tudomásul) soha nem voltak aktuálisabbak, mint most.

Európa keleti felén, napjainkban minden fiatal demokrácia lejátssza (újrajátssza) – több-kevesebb sikerrel – a múlt században őrületté fajuló, ön- és közveszélyesen nacionalista, kirekesztő, populista, idegen- és fajgyűlölő politikáját. Nem jövünk rá, hogy tehetetlen, keserű múltba fordulásainknak, sikertelenségeinknek, identitás és beilleszkedési zavarainknak vagyunk foglyai. Nem akarjuk okát firtatni, mert Adyhoz hasonlóan, szembe kellene nézni önmagunkkal. Orbán zseniálisan ráérzett erre és leveszi vállunkról a terhet. Ma, Magyarország állampolgárainak nem kell felelős döntéseket hoznia, nem kell önmagában, vagy tágabb és szűkebb környezetén belül keresnie sorsának jobbrafordulását, csak hinnie kell, és szeretni. Fidesz elnöke kiismerte honfitársai lelkivilágát. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta egyedülállóan kanyargós, de jól felrajzolható és nyomon követhető ideológiai-politikai pályát futott be, hű szobatársaival és elv(telen)barátaival.

Rossz érzésem van, még nincs vége. Váratlan, meglepő – korábbi álláspontoktól homlokegyenest eltérő – fordulatok következnek.

Sokan ott tévednek, hogy megpróbálják miniszterelnökünket felvilágosítani, felhívni a hibákra a figyelmét és így a rossz döntéseit megakadályozni. Nem lehet, nem kell, felesleges. A Fidesz elnöke tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit mondott Bibó, tudja mi a demokrácia, ismeri a történelmet, de az egója, a hatalom utáni vágya, rosszul értelmezett küldetéstudata fölül írja ezt a tudást és ismeretet. A jelenben és közeljövőben elérhető sikerek mákonyként hatnak. A történelem színpadán változatos utat futnak be a hozzá hasonló személyiségek. Az apró epizód szereptől kezdve, nemzeteket tragédiába hajszoló diktátorokig színes a paletta. Ebből a fiúból még minden lehet, csak rajtunk múlik.