Just another WordPress.com site

Archive for szeptember, 2011

AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA, MINT KÖLTSÉGVETÉSI TÉTEL

 „Egy külön helyiséget kell biztosítani az Alaptörvény számára, ahol az meg is rendelhető. A helyiségben egy asztalt és mellé egy széket kell elhelyezni. Az asztalra – amelyet szükséges üveglappal lefedni, és dekorációval ellátni – kerül majd az Alaptörvény, fölé pedig egy táblát kell elhelyezni „AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA” felirattal. Az Alaptörvény Asztalának „szolgálatára” és „gondozására” külön munkatársat kell biztosítani, aki szükség esetén az állampolgároknak is segítséget nyújt az Alaptörvény megrendelőlapjának kitöltésében. A kormány ugyanis személyre szóló Alaptörvényt biztosít bárkinek, aki igényli azt – sőt, akár Kövér László, az Országgyűlés elnöke személyes aláírásával ellátott példányt is lehet kérni.”

Nézzük, mibe kerül ez nekünk.

Egyszeri kiadások:

I. Anyagköltség:

  1. asztal                                                                                                     20.000.-
  2. biztonsági üveglap                                                                             5.000.-
  3. dekoráció                                                                                               1.000.-
  4. alaptörvény beszerzése, nyomtatása, kötve-fűzve              1.000.-     
  5. felirat                                                                                                           100.-
  6. toll                                                                                                                200.-
  7. nemzeti zsinór                                                                                         100.-
  8. igénylő lap 200 példány                                                                 2.000.-     
  9. szék                                                                                                          5.000.

II. Megvalósítás és működtetés:

munkabér, szállítás, beszerzés stb. költségei                                 20.000.-

Összesen:                                                                                                  54.400.-     

3200 önkormányzattal számolva, az egyszeri megvalósítás költsége, nagyon szerényen és visszafogottan számolva is                                   174 MFt.- 

III. Állandó költségek:

  1. Az asztalszolga foglalkoztatásának költségei, 1fő/hó        200.000.-
  2. Fenntartás, működtetés költségei/hó (fűtés, világítás, karbantartás, stb.)                                                                                                          20.000.-

Összesen:                                                                                                     220.000.-

A legoptimálisabb idő intervallummal számolva,  2004 május hónapig működő asztal állandó költsége, 3200 önkormányzattal számolva:                                                                        23.232.000.000.-Ft.-

Mindösszesen:                                                        23.406.000.000.- Ft.-

Ne felejtsük el, az ötlet és utasítás kidolgozásának, valamint Kövér László aláírásnak valós költségei messze elmaradnak az ötlet eszmei értékeitől és hasznaitól, tehát ebben a számításban ezek a költségek nem szerepelnek .

Végül megállapíthatjuk, hogy az Alaptörvény Asztalának kiötlése, kihirdetése, megvalósítása, fenntartása és működtetése – várhatóan 2014 május végéig, vagyis az új választások lebonyolításáig és az új kormány beiktatásáig – barátok között is, közel 23,5 milliárd forintjába kerül a magyar állampolgároknak.

Fidesz és ötletgazdái számára van olyan asztal, ami minden pénzt megér.