Just another WordPress.com site

AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA, MINT KÖLTSÉGVETÉSI TÉTEL

 „Egy külön helyiséget kell biztosítani az Alaptörvény számára, ahol az meg is rendelhető. A helyiségben egy asztalt és mellé egy széket kell elhelyezni. Az asztalra – amelyet szükséges üveglappal lefedni, és dekorációval ellátni – kerül majd az Alaptörvény, fölé pedig egy táblát kell elhelyezni „AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA” felirattal. Az Alaptörvény Asztalának „szolgálatára” és „gondozására” külön munkatársat kell biztosítani, aki szükség esetén az állampolgároknak is segítséget nyújt az Alaptörvény megrendelőlapjának kitöltésében. A kormány ugyanis személyre szóló Alaptörvényt biztosít bárkinek, aki igényli azt – sőt, akár Kövér László, az Országgyűlés elnöke személyes aláírásával ellátott példányt is lehet kérni.”

Nézzük, mibe kerül ez nekünk.

Egyszeri kiadások:

I. Anyagköltség:

  1. asztal                                                                                                     20.000.-
  2. biztonsági üveglap                                                                             5.000.-
  3. dekoráció                                                                                               1.000.-
  4. alaptörvény beszerzése, nyomtatása, kötve-fűzve              1.000.-     
  5. felirat                                                                                                           100.-
  6. toll                                                                                                                200.-
  7. nemzeti zsinór                                                                                         100.-
  8. igénylő lap 200 példány                                                                 2.000.-     
  9. szék                                                                                                          5.000.

II. Megvalósítás és működtetés:

munkabér, szállítás, beszerzés stb. költségei                                 20.000.-

Összesen:                                                                                                  54.400.-     

3200 önkormányzattal számolva, az egyszeri megvalósítás költsége, nagyon szerényen és visszafogottan számolva is                                   174 MFt.- 

III. Állandó költségek:

  1. Az asztalszolga foglalkoztatásának költségei, 1fő/hó        200.000.-
  2. Fenntartás, működtetés költségei/hó (fűtés, világítás, karbantartás, stb.)                                                                                                          20.000.-

Összesen:                                                                                                     220.000.-

A legoptimálisabb idő intervallummal számolva,  2004 május hónapig működő asztal állandó költsége, 3200 önkormányzattal számolva:                                                                        23.232.000.000.-Ft.-

Mindösszesen:                                                        23.406.000.000.- Ft.-

Ne felejtsük el, az ötlet és utasítás kidolgozásának, valamint Kövér László aláírásnak valós költségei messze elmaradnak az ötlet eszmei értékeitől és hasznaitól, tehát ebben a számításban ezek a költségek nem szerepelnek .

Végül megállapíthatjuk, hogy az Alaptörvény Asztalának kiötlése, kihirdetése, megvalósítása, fenntartása és működtetése – várhatóan 2014 május végéig, vagyis az új választások lebonyolításáig és az új kormány beiktatásáig – barátok között is, közel 23,5 milliárd forintjába kerül a magyar állampolgároknak.

Fidesz és ötletgazdái számára van olyan asztal, ami minden pénzt megér.

Hozzászólások: "AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA, MINT KÖLTSÉGVETÉSI TÉTEL" (3)

  1. Nagyon jó ötletnek tartom ‘ Alaptörvény Asztala ez egyik zseniális ötlet Kerényitől ‘De ez még a kezdet’Mert van még sok ötlete ‘És ez a Kerényi volt hátérbe nyomva ‘Orbán büszke lehet rá ‘ De én nem rendelem meg Kövér László aláirásával ellátott példányt.Nyugdijas vagyok.De vajon lehet egy kötelet is rendelni Kövértől?Az igen.Csak pincém nincs ‘
    Szépen kidolgozott a cikk ‘ Ennyibe kerül ‘ Ez nem sok?

  2. “Összesen: 220.000.-

    A legoptimálisabb idő intervallummal számolva, 2004 május hónapig működő asztal állandó költsége, 3200 önkormányzattal számolva: 23.232.000.000.-Ft.-”

    Tisztelt Író! :) ))

    Elnézést, hogy zavarom, remélem, még időben vagyunk ahhoz, h a fenti idézetben /illetve természzetesen az eredeti szöüvegben!:))))/ az időpontot /évet/ módosítsa!:)))
    Tudományos ismereteim elég szegényesek ugyan a témában, ém úgy gondolom, jelen időben /ma, 2012.01.07.-én/ a tudósok még nem oldották meg az időbeli utazást, legalábbis visszafelé…:))))

    /Khm… izé… ööö…:DDDD Nem akarom mondani, mert nem tisztem, de itt-ott előfordult persze, h a politikusok sikeresen megoldották eme tudományosan eléggé nehezen elfogadható tételt, t.i. h visszamenjenek az időben pár évet-évtizedet…
    De remélem, itt nem ez az eset állt elő, csak valami véletlen folytán a 2014-ből lett 2004…:DDD/

    További sok sikert és szerencsét, jó egészséget is:

    Dody :) ))

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.