Just another WordPress.com site

Pedofil papok isten felszentelt házában nyomorítják meg az ifjúságot

A katolikus egyház felszentelt munkatársai, az igaz hit nevében, érdekében, annak rendje és módja szerint, nap, mint nap teszik a dolgukat. Imádkozik, hirdeti az igét, gyóntat és feloldoz, vagyis dolgozik, majd a nap végén, ott helyben szórakozik is egy kicsit.

Egyes tagjai, világi és hívő lelkeket egyaránt sokkolva – nyilvánosságra került esetek és bírósági ítéletek alapján – mint az úri szabó, „hozott anyagból” elégíti ki vágyait, vagyis a jóhiszemű szülők által erkölcsöt, etikát és istennek tetsző világlátást tanulni küldött gyermekeken éli ki elfojtott, alantas ösztöneit, nyomorítja meg a rábízott ifjúság kiválasztott tagjait. Egy életre.

Az Egyházi Törvénykönyv mit mond a papi nőtlenségről?

„247. kán. — 1. §. A nőtlenség állapotának megtartására megfelelő neveléssel készítsék fel őket, hogy megtanulják a celibátust úgy becsülni, mint Isten különleges ajándékát.
2. §. Megfelelően ismertessék meg a növendékekkel az egyházban szent szolgálatra rendelt személyek sajátos feladatait és terheit, s ne hallgassák el a papi élet egyetlen nehézségét sem.

277. kán. — 1. §. A klerikusok kötelesek a mennyek országa kedvéért örökös és teljes önmegtartóztatásban élni, ezért meg kell tartaniuk a celibátust, mely Isten különös ajándéka; ezáltal a szent szolgálatra rendelt személyek könnyebben kapcsolódhatnak osztatlan szívvel Krisztushoz, és szabadabban szentelhetik magukat Isten és az emberek szolgálatára.”

Nincs okunk kételkedni a katolikus egyház nyilatkozatában, miszerint a cölibátus se nem oka, se nem következménye a munkavállalói körében előforduló pedofil kicsapongásoknak. Sőt, a statisztikák szerint nőtlenségi fogadalomban élők ritkábban engedik ilyentén vágyaik kielégülését, mint a házasságban élő sorstársaik, vagy világi személyek. Egyedül a liberális sajtó fújja fel az ügyet.

Tény, hogy Jézus intelmeinek, és Pál apostol tanításainak ellenére, még jó néhány évszázadig várni kellett a szentséget felmutató papság „tisztaságára”, nőtlenségére.

Részlet Bereczkei Tamás Evolúciós pszichológia című könyvéből:

„A katolikus egyházban a XII. századra tehető a kialakulása, amikor II. Innocent pápa megtiltotta az egyházi személyek házasságát.

Kialakulása annak köszönhető, hogy komoly gazdasági és politikai előnyöket hordozott a társadalom bizonyos csoportjai számára: megakadályozta az egyházi birtokok szétaprózódását, mérsékelte a kléruson belüli hatalmi harcokat, biztosította a papok lojalitását és engedelmességét stb.”

Vannak kik az öregecske házvezetőnőkhöz, mások a kiskorú fiúkhoz vonzódnak. Az előbbi esetben semmi baj. Két felnőtt ember a paplakban, vagy a püspöki palotában (kit hová vet az úr akarata) azt tesz szabadidejében, amihez kedve kerekedik, amit szeret, és amit tud. Nem tartozik másra, csak fogadalmukra, lelkiismeretükre, az egyházukra, és istenükre. Kétezer éves gyakorlat szerint, elég a megbánás, a gyónás, áldozat bemutatása és minden mehet tovább, ahogy eddig. A sok papi félrelépés gyümölcséről, majd gondoskodik az egyház. A hívők adományaival, és az állam által adott támogatással, ugyanis nem kell elszámolni az államilag elismert és dotált „történelmi” katolikus egyháznak. Jut a gyereknek is valami. Volt kor, mikor a keresztény szeretet és az atyai gondoskodás a pápai székbe röpítette Róma püspökének – nem titkolt – gyermekét, megvalósítva a katolikus egyházban a dinasztikus uralkodást.

Pedofilia, viszont már más kategória. Ebben az esetben a világi társadalom évezredes önvédelmi reflexei lépnek működésbe. Komoly korlátokat, tilalmat állít, és szigorú büntetést helyez kilátásba. A törvény erejével kell lecsapnia, nem nézve, se istent, se embert.

A cölibátus kegyes jámborsága, csak a híveket megtévesztő álarc, amely mögött sokszor az ösztön áll ugrásra készen.

Itt van tennivalója a társadalomnak és az egyháznak is. Az egyház folyamatosan tagad, mindent tagad. Álszent módon védi a rend, a reverenda becsületét. Államként működik az államban. Úgy gondolja, sokszor nem is alaptalanul, világi törvények nem vonatkoznak tagjaira. Nem számít, hogy felkent papjai a rá bízott, bennük megbízó, ártatlan gyermekek ellen szexuális bűncselekményeket követnek el. Nem számít, hogy ezek a gyerekek egy életre megnyomorodnak. Sokan nem tudják feldolgozni, ami velük történt és az öngyilkosságba menekülnek. Majd, szemforgatva megtagadja áldozatától az egyházi temetést, mivel az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Azt, csak azt hajlandó elismerni, ami nyilvánosságra kerül és bebizonyosodik. Nem hajlandó ön- és belső vizsgálatra. Nem hajlandó a megtisztulásra, mert rosszul értelmezett érdekében, nem tud, és nem akar szembe nézni az igazsággal. Peren kívüli egyezség leple alatt, több tíz millió dollárt fizetett már ki a hívek adományaiból a megrontott gyermekek családjainak. Írországban, a legutóbbi pedofil botrány kirobbanását követően, ezrével fordítanak hátat az egyháznak.

Így van ez mikor lejár a munkaidő és isten papjai más szórakozás után néznek. Paplakot az erotika diszkrét bája lengi be, a templom kóruskarzata pedig ocsmány és perverz aktusok helyszíne.

Semjén Zsolt ilyen állatokra lövöldözzön, ne védett madarakra.

Hozzászólások: "Pedofil papok isten felszentelt házában nyomorítják meg az ifjúságot" (20)

  1. Gonoszka. szerint:

    Ez duplán érdekes,mert a pedofilia mellett a homosexualitás is fennáll.
    Leggyakrabban fiúgyerekekről van szó.
    Mi lenne a megoldás? A hülye coelibátus megszüntetése és a parochia csak házas papoknak legyen adható. Például.
    Meg még ezer más is, de nem csak a papok között dívik a dolog.Szóval nem csak klerikális.

    • Gonoszka, nagyon nehéz kérdés. Az emberiséggel egyidős probléma. A nőtlenséget erőltető egyházakon belül, pedig fokozottabban jelentkezik. Úgy gondolom, elsősorban az egyházon belül kell megoldást találni. Mint, ahogy a világi társadalmak felismerték és próbálják kezelni ezt a problémát, az egyházi szervezeten belül is szembe kell nézni vele. A belső rendszerüket kell átalakítani, fékeket, szűrőket, kontrollt betenni. Komoly „személyzeti” politikát bevezetni.
      Megszűrni a nem oda való személyeket, a nem alkalmasakat. Erre már vannak nagyon jó, és hatékony módszerek. Fel kell ismerni és be kell vállalni a problémát. Megszüntetni nem lehet, mert a világi társadalmakban is jelen van, de hatékonyan lehetne kezelni.

  2. Gonoszka. szerint:

    Vannak törvényeik. Az ugye nem pedofilia, hogy a cigánylányok 12 éves korban szülnek, mert elfelejtjük 10 éves kortól a tökeit “szétrúgni” a kölyköknek. Hallottál valamit arról, hogy
    az ifjú apukát megtanítottuk volna a farkát verni, gyerekcsinálás helyett? Pedig törvény van rá!De erről hallgatunk. A születések száma a cigányoknál a többszöröse , mint a magyar lakosságnál. Ha a büntetéseink az ejnye-bejnye szintjén vannak, akkor ide jutunk. A büntetésnek a megtorláson kívül az elrettentést is kellene tartalmazni., de még csak meg sem torol. L. Stohl Buci. Akkor miről beszélünk?

  3. Gonoszka. szerint:

    Van még egy aprócska észrevételem. Jártomban, keltemben, észrevettem, hogy némely “gyereklányok” sokkalta erősebb erotikus kisugárzással bírnak, mint érettebb társaik.
    Ez is egy furcsaság. Bizonyára észrevehetted, némelyik, még nem nő, de már nem gyerek, egész izgalmas. Faulknerra gondolok, Polanszkyra és, és és.

  4. Ha a papok valóban vallásosak lennének, hinnének Istenben és félnének a pokoltól, akkor ilyen bűnöket nem követnének el! Lopnak, csalnak,harácsolnak, hazudnak, emberi életeket nyomorítanak. Míg ők pompában és kényelemben élnek telihassal, addig a sok nyomorult éhgyomorral imádkozik.

    • Bocs, de az első hozzászólásod engedélyeznem kell. Most jutottam hozzá. Ez után automatikusan megjelenik.
      Köszönöm és várom a további hozzászólásod.
      Üdv:
      Raszputyn

  5. Nem kéne megnézni a pedofil pap származását ? Lehet nem keresztény származású , csak lejáratást hajt végre.

  6. Szerintem ez a probléma sokkal súlyosabb, mint ami látszik belőle. Nagyon ritka lehet az a templom, amelyikben ez valamilyen szinten nem fordul elő. Én csak olyan templomot láttam, ahol a paptól nem kellett tartani, ahol a pap félig nyíltan tartós kapcsolatot tartott fenn egy nővel, magyarul csaja volt, majdnem mint egy feleség. A többi mint veszedelem, a szemük sem áll jól. Ezek nem csupán bűnök. Ez bűnözés.

  7. Ugyanakkor a drága jó Majer Püspök – a Jóisten tartsa meg őt erőben, egészségben – arról beszél, hogy az ellene tett 40 feljelentés ( a szokásos egyházi maffia ténykedései, hűtlen kezelés, adóvisszaélés…stb.) egy olyan “médiaháború” része, amely azon kijelentésére reflektáló bosszúhadjárat része, melyben elítélte a homoszexuális életvitelt és “nyíltan beszélt a Gender-ideológia ellen.”
    A sors humorérzéke határokat nem ismer. Ennek a kedves, jámbor embernek – noha szemmel láthatóan nincs tisztában azzal sem, hogy mi is az a “Gender” – többek között szexuális zaklatásért is kell felelnie.
    Érdekes, olykor-olykor megesik olyasmi is a püspöki palota falain belül, ami viszont a Püspök Úr gender-szemléletén tökéletesen kívül esik.

    • En: Majer püspök esete az állatorvosi ló. Minden megtalálható benne és rajta. Ha jellemezni kellene a hazai állapotokat, őt kell elemezni és tiszta képet kapunk. Ez van.

  8. katolikus szerint:

    Nos, ha jobban utánanézne valaki, kiderülne, hogy:

    -nem a “pap”-okra jellemző a pedofillia, csak őket pécézi ki előszeretettel a média.
    -nem a katolikus papok vezetnek ebben ARÁNYukban, de lehet, hogy még számukban sem

    -a “papi” nősülés nem megoldás, hiszen a nős emberek sem mind híresek a hűségről, sőt ugye a válás is egyre gyakoribb köztük?

    (bár egy talpraesett menyecske mindenkinek jól jönne, mint egész életre való társ.)

    • A problema a katolikus papsaggal az az hogy mig egy masik pedofil (tanar, bankar,komuves, stb stb) szamonkerheto, felelossegre vonhato es buntetheto addig akatolikus pap az egyhaz vedelemt elvezve csak masik terultere kerul ahol tovabb folytatja ordogi mesterkedeseit. Nem erdekelnek sem a szamok sem a statisztikak, mert ebbol az esetbol egy is tobb mint eleg. Ezeknek a papoknak nincs cölibatusuk mint ajandek, ezert aztan keptelenek uralkodni a szexualis kesztetesukon.

      Egyebkent a talpraesett menyecske (mint szuzmaria megtestesulese) azt jelenti hogy a ferfiak papucsok es majd a menyecske intezi az ugyeket. ) Na hat pont ez a nyalas , takony, ferfiatlan, feminista hozzaallas az oka hogy perverz a papsag, es a nök mint “Jezabel kiralyno” uralkodnak a ferfiakon.)

      A biblia viszont azt mondja :

      (Nötlenség)
      1Ti 4:2 Hazug beszédûeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.
      A kik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektõl való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívõknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot.

      (Talpraesett menyecske – ertsd nagypofaju szipirtyó)
      1Pe 3:1 Hasonlóképen az asszonyok engedelmeskedjenek az õ férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az ígének, feleségük magaviselete által íge nélkül is megnyeressenek;

      (Puspok/Presbiter/Diakonus)
      1Ti 3:2 Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségû férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszeretõ, a tanításra alkalmatos;
      1Ti 3:3 Nem borozó, nem verekedõ, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstõl ment, nem pénzsóvárgó;
      1Ti 3:4 Ki a maga házát jól eligazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel;

  9. Sajnos igaz amit leír a cikkben.Ez egy reális kép.Engem katolikusnak neveltek fel.De nagyon csalódtam az egyházban.A régi katolikus pap az becsületes volt,mert nyugdíjba ment és feleségül vette a fia édesanyját.Az új katolikus papról sok jót nem tudok leírni.Sokan megbotránkoztak benne.tetszik,hogy a régi szabályt leírta.Kerestem már sokat annak a pápának a nevét,aki megtiltotta a papok nősülését.Ez egy biblia ellenes dogma.Szerintem a jelenlegi pápa nem fogja eltörölni.Tovább szórakozhatnak a papok ‘

    • valaki07, köszönöm a hozzászólását. Engem is katolikusnak kereszteltek. Ezzel együtt és ettől függetlenül kell, hogy véleményünk legyen és legalább mi nyitottak legyünk az igazságra.

  10. A cölibátus mellékvágány a pedofília kérdésében.
    Ha nem bírja libidóját fékentartani menjen hentesnek, trafikosnak vagy balettáncosnak de ne katolikus papnak.
    Az igazi probléma hogy a katolikus egyház állam az államban, nem tartják be az amúgy mindenki másra vonatkozó törvényeket és nem követi feljelentés, bírósági tárgyalás a bűnözést.

  11. Diogenes szerint:

    Akkor generálisan:
    A katolicizmus dogmái perverzióra ösztönzik a papokat, ugyanis elnyomni igyekeznek természetes ösztöneiket, amelyek így máshol, elfogadhatatlan formában törnek elő.
    Ugyanez érvényes az apácákra, amelyeknél a probléma szintén homoszexualitás formájában jelentkezik.
    “Ha nem töltheted vágyad azzal akivel szeretnéd, akkor töltsd azzal aki ott van.” Ezek pedig vagy a többi pap, vagy a gyermekek, vagy – ami a leggyakoribb -, titkos szeretői viszony.
    A falusi papok többsége a “falu bikája” szerepét tölti és töltötte be.
    Jellemző vicc:

    Két pap beszélget:
    - Szerinted megérjük mi még, hogy megnősülhetünk?
    - Nem hiszem. Talán a gyerekeink megérhetik…

  12. preháts szerint:

    katka57 said: augusztus 18, 2011 – 1:49 du.

    “Míg ők pompában és kényelemben élnek telihassal, addig a sok nyomorult éhgyomorral imádkozik.”

    A magyarázat egyszerű:
    ők okosak! A buták butaságából élnek és gazdagodnak, akik viszont éhgyomorral imádkoznak.

  13. Kedves Rasputyn! És azokról a papokról vagy apácákról mi a véleményed, akik ténylegesen szűzi tisztaságban élik le az életüket, kifejezve ezzel, hogy tudnak még ekkora áldozatot is hozni és önmegtatóztatában élni.

    • Kedves Tibor!
      „És azokról a papokról vagy apácákról mi a véleményed, akik ténylegesen szűzi tisztaságban élik le az életüket, kifejezve ezzel, hogy tudnak még ekkora áldozatot is hozni és önmegtatóztatában élni.”
      Röviden: semmi. Kicsit hosszabban: magán ügy. Még hosszabban: Ez egy „munkavállalói szerződés” ami a szűzi tisztaságban élő apácákra, papokra és munkaadójukra tartozik. Önként vállalták, benne van a „munkaköri leírásukba”. A pedofilia nem magán ügy! Gondolom, érzed és érted a különbséget. Nem kell elájulnom, ha egy apáca és egy pap betartja a hitével és munkájával járó szabályokat és előírásokat. Én is hívő ember vagyok. Hogy milyen, az szinte mindegy. Én is igyekszem betartani a játékszabályokat, amit önként vállaltam. Hűséget fogadtam a feleségemnek, jövedelmem után adózok, nem köpködök a földre, emberek társaságában köszönök. Vagyis betartom szűkebb és tágabb környezetem normáit, amit vállaltam, mert egy közösség tagja vagyok. Ezért nem jár dicséret. Ha viszont a munkahelyemen a rám bízott, tapasztalatlan, és védtelen kiskorúakat rontok meg, erőszakolok meg, egy életre tönkretéve, akkor az már nem magán ügy. A társadalomnak minden eszközzel – szóval, írással, törvény erejével – meg kell védenie magát és tagjait az ilyen esetek ellen, közben nem szempont, hogy vannak a környezetemben olyan „kollégák”, akik nem tesznek ilyet.
      Üdvözöllek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.