Just another WordPress.com site

Ki látta manapság az alaptörvényt? Hol van? Kőbe vésve merre bujdokol?  Mindent tűvé tettem. Kérdeztem, választ nem kaptam.

Kerestem az alaptörvény asztalán is, hová az alkotmányozó országgyűlés rendelte, nagyon-nagyon régen, még 2010-ben. Nem találtam. Az asztalt sem. Rövid kort éltek meg, így együtt. Helyüket és helyzetüket sem szokhatták meg. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem hiányzik, mármint az asztal. Rajta könyv, toll, papír, nemzetiszínű szalag, és virág. Őrzője is akadt, olyan kirendelt. Igaz, múltról nem beszélhetünk, de jelene már szépen alakult, és fényes jövő előtt állt.

Történt, hogy az elmúlt három évben többször változott az alaptörvény. A korral haladni kell, és az aktuális politikai kihívásokat is valahogy kezelni kell. Az élet nem áll meg. Fontos látni, és mi, természetesen belátjuk, ha egy alaptörvény nem változik, az még véletlenül sem az állandóság és a megbízhatóság csalfa jele. Abból a maradiság, az avultság árad, drága véreim. Változás a jövő záloga, és ez alól az alaptörvény sem lehet kivétel.

Az ország és gyűlésének egyedüli fura ura szerint az alkotmány nem cél, hanem eszköz, amit használni és kihasználni kell. Az ellenzék még ezt sem érti. Képesek lettek volna – már ha engedjük – további húsz évig toldozgatni-foltozgatni.

A hordozó, az asztal, viszont nem fejlődött egy jottányit sem. A változás szele, még csak meg sem billentette, nem hogy a lábát rúgta volna ki. Mit sem változott. Ebben a tekintetben a törvényhozókat, súlyos, alkotmányos mulasztás felelőssége terheli. Nem gondolnak rá, az asztalról mindenki elfeledkezett. Ezáltal komoly hátrányba került. Nem fejlesztették, nem készültek újabb változatai. Egyszerűen az első, az avult, mint megkövült őshüllő állna előttünk, ha – mint mondottam – nem tűnt volna el. Az asztal tudja mi a kötelesség. Nem beteg, szú messze elkerüli, lába-lapja sem tört. Eltűnt, mert nem adhatja nevét és lényegét az újabbnál újabb, még kiforratlan, murci ízű, zavarosnál zavarosabb, csak ma érvényes, jött-ment alaptörvényekhez. Őt az elsőhöz szabták, és ehhez tartja magát. Lehetne meggondolatlan, mint egy kamasz, büszkén hordhatná hátán a törvény minden változatát. Nem teszi. Érzi, ekkora terhet képtelen lenne elviselni. Nem olyan fából faragták. Büszkesége sem engedi. Ott porosodik, lent az alagsorban. Megalázóan lábai égnek merednek. Néha még álmodik. Álmában újra lábra áll.

SÖTÉT MAGYARORSZÁG

Colosseum – korának építészeti remekműve – 2000 éve hirdeti a rómaiak tudását, Róma dicsőségét. Tanúja az emberi kegyetlenségnek, szenvedésnek. Vér és könny előzte meg építését, vér és könny áztatta építőköveit, vér és könny kíséri sorsát napjainkig.

 

Hódító birodalmak (kivétel nélkül) más népek leigázásának, kirablásának, a „zsákmánynak” köszönhetik gazdagságukat. Róma városának több évszázados fejlődése – épületeinek pompája – szorosan összefügg hódításaival.

A jeruzsálemi templomot Titus légiói 70-ben rombolták le. Vélhetően a zsidó kincsek nagy részét és a zsidó rabszolgák ezreit hurcolták 71-ben Rómába. Ez a történelmi esemény, amely végzetessé vált a zsidó nép további sorsára, közvetlen előzménye a Colosseum felépítésének.

Az épület falán elhelyezett építési felirat alapján valószínűsíthető, hogy a jeruzsálemi templom lerombolását és kifosztását követően Rómába hurcolt zsidó kincsek fedezték – többek között – építésének költségeit. Itt az „ex manibus” felirattal találkozunk, amely a „zsákmányból” latin kifejezésnek felel meg.

 

Róma birodalmi terjeszkedésének, Palesztina elfoglalásának nincs köze a mai értelembe vett antiszemitizmushoz. Nem ismerték ezt a kifejezést. Zsidóság egy volt a sok leigázott nép közül.

 

Nem történelmi tévedés és tudatlanság, még csak nem is érzéketlenség, vagy cinizmus vezeti azt a kezet és akaratot, amely tiltakozásul sötétségbe borítja Róma történelmi központjában álló – világ egyik csodájának számító – Colosseumot.

Oka a napjainkban oly divatos, a Jobbik legrosszabb arcát mutató antiszemitizmus. Ennek hírére a jobboldal legszélét elfoglalók, a szent templom lerombolása és a Római birodalom, nem létező, nem ismert antiszemitizmusa között tesznek egyenlőség jelet. Remélve, hogy a „hely szelleme” teszi hiteltelenné a tiltakozást.

Az elmúlt évek tudatos, előre megfontolt szándékkal elkövetett „feszültségmentesítéseinek” köszönhetően, ma már az egyetemes emberi értékek megőrzésének jelképévé vált Róma polgármesteri csukló mozdulata, függetlenül az Amphiteatrum Flavium építésének körülményeitől és költségeinek fedezésétől.

Mikor a római Colosseumban kialszanak a fények, Magyarország elsötétül.

Porcműtét.

Megyei kórház, ortopédia. Fullextra. 12 ágyas – wc és mosdó a folyosó végén – minden igényt kielégítő, „hotel típusú” elhelyezés.

Három sorstárs, Károly, Béla és László. Mától tegeződünk.

Szobatársaim kezdettől otthonosan viselkedtek, belakták a kórtermet. Az orvosokat nevükön szólították, az ápolónőkkel, mint régi ismerősökkel bizalmasan beszélgettek.

Első nap, ismerkedés, ráhangolódás.

Gondolkodtam, mit hozzak magammal unaloműzőnek. Valami könnyű, olvasmányos írásra lesz szükségem. Jó érzékkel – az idő múlását ösztökélendő – Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás című műve mellett döntöttem. Már az olvasás elején éreztem, baj lesz: „A szánkjha, amelyet a mitikus látnoknak, Kapilának tulajdonítanak, eredetileg valószínűleg csak a védántában alkalmazott módszer volt, amely a világalapelveket vette számba (szánkjha a.m. szám), amelyek a Minden –Egytől származnak evolúció révén.”  Így tovább. Otthon még titkon reméltem, néhány bekezdést lesz szerencsém felolvasni szobatársaimnak. Ez valamiért elmaradt.

Másnap délelőtt vizit. Az orvos kórlapomba mélyedve, sztoikus nyugalommal közölte, altatóorvos hiány van, nem biztos a mai műtét. Nem hivatalosan, belső várólistára kerültem. Sorszámot és időpontot nem kaptam, hivatkozási alap. Élvezzem továbbra is a kórház vendégszeretetét, adjam át magam az intézmény kényeztetésének. Megfogadtam tanácsát és könnyű szívvel megebédeltem. Nem számoltam bizonyos kockázatokkal, de a nap további része eseménytelenül, nyugodtan telt.

Következő nap híre: ma vagy holnap műtét, komolyan. Mindenesetre ne egyek, ne igyak.

Élesbe fordultak az események. Károly túl van rajta. Béla most van a műtősoron.

Meleg volt, az ablak nyithatatlan. László kerített egy műanyag kancsót, és tele töltötte vízzel. Feltette a radiátorra párologni, Károlyhoz közel, ha szomjas, akár ihat is.

Este a nővér hozta a vacsorát, és kiszúrta az edényt. Parancsba adta, aki behozta, azonnal vigye vissza. Ebbe öntik a kórtermekben a betegek sebeiből összegyűlt véres váladékot. Búcsút mondtunk a párologtatásnak. Károly azon az éjszakán nem ivott.

Újabb napra virradtunk. Műtéti kilátások nem javultak. Továbbra is akut hiánycikk az altatóorvos. Pedig igény lenne rá.

Dél körül sántikálva sétálgattam a folyosón. Sietve közeledik a doki. Engem keres.

-         Ebédelt?

-         Nem.

-         Akkor műtjük, felszabadult egy hely a műtőben.

-         Jó, akkor legalább nem ebédelek.

-         De probléma van, mert László sem ebédelt. Kit műtsünk?

-         Nem tudom. Dobjunk fel pénzt. Fej, vagy írás.

Előkotort egy százforintost. Vesztettem. Ebédelnem kell.

László a nyertes, aki amúgy is úgy gondolta, neki ez a műtét jár. Transzcendens segítséget is igénybe vett, egész délelőtt mantrázta „mikor kerül már rám a sor:” Rákerült. Sorsomba nyugodva megebédeltem.

Terjed a hír, egy beteg bevezette a pénzfeldobásos műtétsorrendet. Népszerű lett az ötlet.

Lászlót visszatolták. Korábbi reményekkel ellentétben nincs műtét. Továbbra is ételmegvonásra ítélték – még tart a remény. Estére elszállt, vacsorát kapott.

Bélát, viszont megműtötték. Mégis műtenek. Csípőprotézis. Nem altatták, csak deréktól lefelé érzéstelenítették. Visszatolták, infúzióra kötötték. Nővérek sürögtek-forogtak körülötte. A család hívta a mobilján. Felvette, lebeszélte, letette.

Elmentek a nővérek, Béla lassan megnyugodott, keresni kezdte a telefont. Nem találta. Kérte nézzük meg. Károly is hozzáfogott a kereséshez. Először csak úgy tessék-lássék az éjjeliszekrényen tologatta a wc-papírt és narancsot, majd óvatosan megtapogatta Bélát az ágyban. Nem találta. Béla követelte egyre ingerültebben, „itt kell legyen, most beszéltem rajta, nem tűnhetett, csak úgy el”.

Károly durcásan, de már módszeresen hozzálátott forgatni a frissen műtöttet. Kereste mindenütt, dereka alatt, lába között. Rossz volt nézni. Nem találta. Felajánlottam, ha megadja a számot – felhívom. Azt nem tudja, de felírta egy papírra. A papír sehol. Nehezen megtaláltuk, felhívtam. Nem kapcsolható.

-         Meg kell annak lenni, most beszéltem rajta.

-         Akkor, minek kapcsoltad ki?

-         Nem kapcsoltam ki.

-         Akkor, lemerült.

-         Nem merülhetett le, mert este töltöttem.

-         Akkor, passz.

Egy órával a műtét után Béla mérgében felhúzta magát az ágyban, felsőteste megemelkedett. A háta mögött megtaláltuk a telefont. Ki volt kapcsolva. Nem fűztünk hozzá megjegyzést.

Tízperc múlva megjelent egy a nővér, megitatta abból az ásványvízből, amit tegnap hozatott velem a büféből. Béla lecsavarta a kupakot és maga mellé tette. Először a nővérek keresték, majd az egész szoba. Egy idő után a nővérek káromkodtak, miért ilyen fontos az a rohadt kupak.

Károly várt, majd az ágyhoz lépett. Rutinosan forgatta Bélát az ágyban, az üvöltött. Megvan a kupak. Az éjszakás nővér búcsút intett, mindenki megnyugodott. Sötétség borult a kórteremre.

Jobbikra hivatkozva, rengeteg szó esik a híres-hírhedt Párizsi békeszerződésről, amely oly sok demokratikus kötelezettséget „kényszerít” hazánkra. Többek között politikai kötelezettségeket. Magyarország által aláírt szerződés a mindenkori magyar kormányra, a hatalmat gyakorló szervezetekre ró feladatokat. Ebből következik, hogy az a politikai tömörülés, amely kétharmados többséggel kapott felhatalmazást a kormányzásra, ennek hatálya alá tartozik. Megvizsgálva azokat a szerződéses pontokat, melyeket a ma regnáló kormány és a mögötte álló politikai szervezet megsért, arra akövetkeztetésre kell jutnunk, hogy be kell tiltani a Fideszt, és az országgyűlésnek feloszlatnia önmagát. 

1947. évi XVIII. törvény

a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában

II. RÉSZ

Politikai rendelkezések

I. Cím

2. Cikk

„1. Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz aziránt, hogy a magyar fennhatóság alá tartozó minden személynek biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási különbség nélkül az emberi jogok és az alapvető szabadságok élvezetét, ideértve a véleménynyilvánítás, a sajtó és közzététel, a vallásgyakorlat, a politikai véleménynyilvánítás és a nyilvános gyülekezés szabadságát.”:

Az egyházak működését szabályozó, egyéni fideszes képviselői indítványként benyújtott, majd többször módosított törvényjavaslatot megszavazta a kétharmados gépezet. E szerint, csak az alaptörvénybe beemelt egyházakat ismeri el az állam. Minden más vallási közösség, kizárólag egyesületként működhet tovább. Jogaik, kötelezettségeik azonosak a bélyeggyűjtő, és a díszmadártenyésztő egyesületek jogaival, kötelezettségeivel. Későbbiekben, az országgyűlés döntése alapján bővülhet, vagy csökkenhet az államilag elismert egyházak köre. Ebből következően, a mindenkori politikai hatalom markában tartja az egyházakat, annak vezetőit, és tagjait. Vallásgyakorlás szabadságának jogát a piszkos politikai alkuk diszkrét bája lengi körül. Mi ez, ha nem a szabad vallásgyakorlat súlyos korlátozása? Álságos indok az un. „bizniszegyházak” kiszűrése, ugyanis korábban, jól körülhatárolt és pontosan megfogalmazott törvényi eszközök tették lehetővé az ilyen egyházak kiszűrését.

„2. Magyarország továbbá kötelezi magát arra, hogy a Magyarországban életben lévő jogszabályok sem tartalmukban, sem alkalmazásuk során a magyar állampolgárságú személyek között azoknak faja, neme, nyelve vagy vallása alapján nem fognak különbséget tenni, sem semmiféle megkülönböztetést maguk után vonni, akár az érdekelteknek személye, javai, üzleti tevékenysége, foglalkozásbeli vagy pénzügyi érdekei, személyállapota, politikai vagy polgári jogai tekintetében, akár pedig bármely egyéb tekintetben.”:

Egyéni képviselői indítványként benyújtott, szintén az új alaptörvénybe emelt választási törvény kimondja, hogy minden választásra jogosult, magyar állampolgárnak regisztrálnia kell magát, ha és amennyiben élni kíván választójogával. Ez önmagában is súlyosan sérti jogaik gyakorlásában az állampolgárokat. Jobb híján, a regisztráció szükségességét nyilvántartási okokkal indokolták, miközben az önkormányzatok jól működő lakcímnyilvántartással rendelkeznek, melynek segítségével az elmúlt időszak szabad választásait, minden fennakadás és adminisztrációs zűrzavar nélkül lebonyolították. Fidesz tovább súlyosbította a törvénytelenségek sorát, a magyar állampolgárok közötti megkülönböztetéssel, mivel regisztrációs kötelezettségeiknek nem egyformán, és módon tehetnek eleget. Alkotmányban rögzítve nehezítik a határon belül élő állampolgárok regisztrálási lehetőségeit, amely diszkrimináció.

4. Cikk

„Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.”:

Itt elérkeztünk, ahhoz a ponthoz, ahol már józan, demokratikusan európai ésszel nincs mit tovább ragozni. Sorolhatnánk a végtelenségig azokat az őrült, fékeveszett, törvénykezésnek titulált diktatórikus lépéseket, amelyek hosszútávra megásták Magyarországon a demokrácia sírját. A teljesség igénye nélkül szemezgessünk, egy korlátlan politikai hatalommal rendelkező pártvezér által csapdába ejtett magyar állampolgár jogfosztottságából.

-          Nincs „szabad” országgyűlés. Egy ember kénye-kedvének van kiszolgáltatva az alkotmányosságot és demokráciát megcsúfoló törvénykezés, majd ezek sorozatos átírása – akár naponta – a pillanatnyi politikai érdekeknek megfelelően. Fidesz elnöke bevezette a „rendeleti kormányzást”. A habsburgok uralkodása sem volt jobb, de elegánsabb.

-          Magyar Köztársaság elnöki hivatala ma a Fidesz kihelyezett, egyszemélyes szekciója. Az elnöki hivatal súlytalan, méltóságán aluli. Magyarország köztársasági elnöke Orbán Viktor gúzsba kötött pártkatonája, ezáltal képtelen ellátni a törvény által ráruházott feladatokat. Viszont az új alkotmányba, előre megfontolt szándékkal beemelt jogosítványokkal politikai fegyver a Fidesz kezében. Például: a kétharmaddal elfogadható költségvetés híján feloszlathatja az országgyűlést. Gondoljunk bele, mi történik, ha Orbán Viktor ellenzékben van és nincs a kormányon levőknek kétharmados hatalma. Javaslom, ne gondoljunk bele.

-          „Fékek és ellensúlyok”. A demokratikus intézmények egy részét megszüntette, másik része – forrás megvonás miatt – működésképtelenné vált. A maradék élére, több kormányzati cikluson túl hivatalban maradó, leválthatatlan, elkötelezett, vagy zsarolható pártkatonát ültetett.

-          Alkotmánybíróság, mintha nem is lenne. Lásd, mint fentebb (fékek és ellensúlyok).

-          Legfelsőbb ügyészséget volt párttag vezeti, ki rajong a vezérért. Többször bizonyította elvtelen elkötelezettségét. Megbízhatóan, és tanult szakmájának hitelességét feláldozva szolgál. Az általa irányított szervezet gátlástalanul átgázol mindenkin, dönt romba életeket, kiszolgáltatva kiszemelt áldozatait a legalantasabb indulatoknak. Kielégíti az általa felkorbácsolt „népharagot” és Orbán Viktor személyes bosszúvágyát.

-          Médiatanács tagjai, csak és kizárólag Fidesz által delegáltak. Korlátlan hatalom és fenyegetettség a média felett, amely öncenzúrába menekül. Tisztelet a kivételnek, de már nem sokáig.

Sorolhatnánk a végtelenségig. Beleszédülünk. A fent felsoroltak közül egynek a megléte is elég Orbán Viktor pártjának betiltásához, és új parlamenti választások kiírásához. Ellopták az országot. Megölték a demokráciát. Akinek, most még nem hiányzik, később fájni fog, még később, már fájni sem.

MAGYARORSZÁG HADAT ÜZEN

Történt egyszer nemrég, egy forró nyári estén, a világot megrengető gazdasági válság idején.

Az Európai Unió soros elnökének brüsszeli irodájában sorsdöntő beszélgetésre került sor, Barroso, Merkel, és Holland között. A nyilvánosság és az optimizmus teljes kizárásával válságtanácskozásra gyűltek össze.

A titkárok folyamatosan szállították az információkat, köztük az MTI közleményeit.

Tudták, az ügy nem tűr halasztást.

- Elnök úr, sajnos kénytelenek vagyunk e késői órában zavarni, de az események indokolttá teszik.

- Barátaim, mi az a fontos dolog, amiért beszélni kívánnak velem?

- Elnök úr, Magyarország kiugrási kísérleten töri a fejét.

- Magyarország? Hiszen uniós ország és Viktor a barátunk.

- Az IMF képviselőit már kiűzte az országból.

- Vajon mi történhetett? Az elmúlt napokban nem beszéltem a miniszterelnök úrral. Megdöntötték a hatalmát?

- Információink szerint Orbán úr helyzete – Európában irigylésre méltó módon – rendkívül stabil.

- Nem értem az aggodalmukat.

- 2012 január elsejétől Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Törölték az alkotmányból.

- Nem jelent semmit, Viktor a jobboldali család tagja, demokrata és megbízható barátunk.

- Igen, nem rég még a barátunk volt.

- Már nem az?

- Nem tudjuk. Politikai pályafutása elején a Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik alapszervezeti titkára volt. Vállvetve harcolt Gyurcsány Ferenccel a szebb jövőért. Rendszerváltáskor alapítója és vezetője lett egy liberális pártnak, majd ezt a pártot átvezette az európai Néppárt nagy családjába. Ma este nem tudjuk mi a helyzet. Várjuk a híreket.

- Nekem ez bonyolult. Egyáltalán, miért támadnak a magyar barátaink?

- 2010-es fülkeforradalmat követően függetlenségi harcot hirdettek. Nem szeretnének európai gyarmat lenni és utálják, ha Brüsszelből, Berlinből, netán Párizsból parancsolgatnak nekik.

- Kedves Angela és Francois, megértem aggodalmukat. Most jut eszembe, a magyar parlament egyik ellenzéki frakciója – Krisztina Morvai európai képviselő útján – ezt a levelet küldte. Döbbenten olvastam. Kitiltottak Magyarország területéről. Ez a kis csomag a levéllel együtt érkezett. Az Európai Unió zászlója.

- Nem használják?

- Ezt nem, csak hamu. Elégették.

- Kicsit zavaros ez így késő este elnök úr, de valahol mi németek és franciák megértjük magyar barátainkat. Az elmúlt évszázadokban mindig harcban álltak. Szabadságszerető nép.  Viszont, amit nem értünk, milyen szempontok alapján hoz döntéseket és vezeti országát a magyar kormányt?

- Ortodox, és unortodox.

- Ha lehet, kicsit bővebben is kifejtené elnök úr, mielőtt leülünk velük tárgyalni?

- Ortodox módon kérték felvételüket az unóba és ennek megfelelően, ortodox módon eleget tettek a csatlakozási feltételeknek, amit ortodox módon népszavazással erősítették meg. Ezt követően, ortodox módon hiányt hiányra halmoztak. Szóval minden rendben ment, míg nem, jött egy unortodox gazdaságpolitikai fordulat, aminek a lényege, hogy nem kérnek belőlünk. Az IMF-től pedig pénzt. Abban az esetben viszont igen, ha nem jön be, mármint az unortodox politika. Óh, majd elfelejtettem, ezt a dobozt is nekünk küldték.

- Úristen, mi ez az undorító borzalom?

- A Szent Jobb II. Miniszterelnök úr jobb keze.

- Miért vágta le?

- Nem akart megválni a gazdasági miniszterétől, aki az unortodox gazdaságpolitikát bevezette. A magyar ilyen karakán nemzet, vezetője pedig szavatartó ember. Itt tartunk. Követelik a pénzt. Az IMF az utasításomra vár.

 

Eközben mi magyarok a Kárpát-medence, féltőn ölelő karjaiban, békésen nyugovóra térünk. Tettük ma is, mit tennünk kellett. Holnap újra kezdjük.

Kedves Barátom, kitüntetett figyelemmel kísértem – nem hízelgés, csak tény – főleg az Orbán Viktorral közös közéleti, politikai pályafutásod, mivel mindketten hűek maradtatok egy-két évig az elveitekhez, a kollégium és Bibó szelleméhez, viszont nem maradtatok hűek a pár évvel korábban, fiatalos hévvel, lelkesedéssel és még tiszta, ártatlan szívvel a Kommunista Ifjúsági Szövetségben betöltött funkciótokhoz és felvállalt kommunista hitvallásotokhoz. Bizonyára könnyűszívvel, a gyors siker reményében választottátok ezt a kacskaringós utat, és maradtatok meg ezen a könnyűnek nem nevezhető damaszkuszi úton. A liberalizmussal terhelt közéleti szereplés már csak ilyen. Politikai pályafutásotok, sorsotok elemzéséből kirajzolódik egy sajátos látlelet, a mai Magyarország közelmúltbeli történelme. Tanulva a gyors és lelkiismeret furdalás nélkül végrehajtott pálfordulás sikeréből, nem pihentetek. Ha már lúd, legyen Kövér! „Járjuk be és foglaljuk el azt a világot és értékrendet is – pont olyan hévvel, hittel és meggyőződéssel, ahogy a KISZ-t, ahogy a liberális oldalt – ami néhány röpke éve még elképzelhetetlen volt. Hódítsuk meg a „gyanútlan” keresztény egyházakat és híveiket, a nemzeti konzervatívokat, a mélymagyarokat, mindenkit, akinek a szavazatával hatalomba kerülhetünk, és megtarthatjuk azt.”

Döbbenten állunk Orbán Viktor és baráti köre lelkiismeret nélküli, gátlástalan, cinikus és populista politikájának sikere előtt. Egy dologra képtelenek. Megbékélni a múltjukkal, gyűlölet nélkül beszélni arról a baloldalról, ahonnan jöttek, ahonnan indultak. El kell taposni a baloldali ellenzéket, mert mindenről és mindenkiről, még Gyurcsányról is az jut eszébe ennek a koleszos baráti társaságnak, hogy valamikor, még nem is olyan régen odatartoztak, ott érezték jól magukat, annak a rendszernek a hívei és haszonélvezői voltak. Változnak az idők, de van, aki nem változik. Képtelen megváltozni, csak akkor érzi jól magát, ha az állandó köpönyegforgatást sziklaszilárd hitnek állítja be, és szadista élvezettel szemléli pártkatonái opportunista megalázkodását.

Az elmúlt két év eseményeit felidézve döbbenten szembesülünk demokráciánk sérülékenysége és a társadalom kiszolgáltatottsága előtt. Bénultan figyeljük a fülkeforradalom mindent elsöprő úthengerét. Nehéz találni, még el nem koptatott, súlyosan komoly szavakat. Nehéz újra és újra leírni, és még nehezebb értő, befogadó fülekre találni.

Azt viszont nem elég elégszer elmondani, hogy nem elég elégszer elmondani.

Sokan megírták ellenzéki lapokban, és netes fórumokon, sokan elmondták kocsmák füstjében, és kávéházak diszkrét zsongásában, hogy Orbán Viktor despota, lerombolta a kínban született, fejletlenség jegyeit hordozó demokráciánkat és visszasüllyeszti hazánkat, egy volt szovjet tagköztársaság szintjére Európa közepén, a XXI. században. A rendszerváltás idején Közép-Kelet Európában – sajnos Magyarországon is – torzan, koraszülötten, bénán jött világra a liberalizmus. Inkubátorba tettük, majd mikor kivettük és felmutattuk, meghalt. Ha felnő és életképesen, ereje teljében tudat- és társadalomformáló erővé válik, akkor megölik. Megölték volna, de nem került rá sor. Meghalt magától, koraszülött volt.

Könnyű dolga lenne ma Adynak, a lánglelkű – Fidesz elnökével ellentétben köpönyegforgatást nem ismerő – költőnknek, ha szelleme, itt és most megtestesülne. Nem volna szüksége tollra és papírra, csak a régi esszékre, tárcákra és hallatatlan verseire, melyek (fájó szívvel vesszük tudomásul) soha nem voltak aktuálisabbak, mint most.

Európa keleti felén, napjainkban minden fiatal demokrácia lejátssza (újrajátssza) – több-kevesebb sikerrel – a múlt században őrületté fajuló, ön- és közveszélyesen nacionalista, kirekesztő, populista, idegen- és fajgyűlölő politikáját. Nem jövünk rá, hogy tehetetlen, keserű múltba fordulásainknak, sikertelenségeinknek, identitás és beilleszkedési zavarainknak vagyunk foglyai. Nem akarjuk okát firtatni, mert Adyhoz hasonlóan, szembe kellene nézni önmagunkkal. Orbán zseniálisan ráérzett erre és leveszi vállunkról a terhet. Ma, Magyarország állampolgárainak nem kell felelős döntéseket hoznia, nem kell önmagában, vagy tágabb és szűkebb környezetén belül keresnie sorsának jobbrafordulását, csak hinnie kell, és szeretni. Fidesz elnöke kiismerte honfitársai lelkivilágát. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta egyedülállóan kanyargós, de jól felrajzolható és nyomon követhető ideológiai-politikai pályát futott be, hű szobatársaival és elv(telen)barátaival.

Rossz érzésem van, még nincs vége. Váratlan, meglepő – korábbi álláspontoktól homlokegyenest eltérő – fordulatok következnek.

Sokan ott tévednek, hogy megpróbálják miniszterelnökünket felvilágosítani, felhívni a hibákra a figyelmét és így a rossz döntéseit megakadályozni. Nem lehet, nem kell, felesleges. A Fidesz elnöke tökéletesen tisztában van azzal, hogy mit mondott Bibó, tudja mi a demokrácia, ismeri a történelmet, de az egója, a hatalom utáni vágya, rosszul értelmezett küldetéstudata fölül írja ezt a tudást és ismeretet. A jelenben és közeljövőben elérhető sikerek mákonyként hatnak. A történelem színpadán változatos utat futnak be a hozzá hasonló személyiségek. Az apró epizód szereptől kezdve, nemzeteket tragédiába hajszoló diktátorokig színes a paletta. Ebből a fiúból még minden lehet, csak rajtunk múlik.

Jobboldal, jobb ötlet híján, ezt az egyszerű kis slágerszöveget tette magáévá a „békemenet” demonstráció során.

„Gyerekek, ha már más nem jut eszünkbe, legalább szeressük ezt a srácot, és mind azt, amit ő jelent nekünk. Nincs más választásunk, ha megtagadjuk, elmarjuk magunk mellől, árván maradunk, mint Pali bá’ a doktori disszertációjával”.

Más fogódzót, összefüggést, netán logikát nem lehet józanésszel felfedezni a „polgári” szavazók demonstrációja és rajongva imádott miniszterelnökük által okozott gazdasági káosz, don quijote szabadságharc, istenhitek méregetése, és az alkotmányozási téboly kiváltotta brüsszeli canossa járása között.

 Orbán hívőknek manapság már lehetetlen hit nélkül megélni az elmúlt másfél év tragikus kormányzását. Kényelmesebb hinni az egymondatos lózungokban, mint megérteni az eseményeket, szembenézni a valósággal.

A gyengébbek elhulltak a rövid harc alatt. Elfordultak. A keménymag maradt.

Hittel vitázni reménytelen, nem is szabad.

 Felvonulók kérték Viktort, harcoljon tovább értük, sőt az egész magyar nemzetért.

Reméljük, a békemenet tagjai és a szervezők – nevezetesen a népszabadságos Bayer Zsolt, valamint az emeszempés-emdéefes-fideszes-gárdaavató Bencsik András – beleértették a nemzet fogalmába a szocliberális hazaárulókat, a menthetetlen komenistákat, az önmutogató és gusztustalan buzikat, a nyálát csorgató, nemzet vérét szipolyozó, büdös zsidókat, a lázárféle élhetetlen, tehetségtelen szerencsétleneket, az önhibájukból életvitelszerűen közterületen fagyoskodókat, a semmirekellő filozófusokat, a hazájukat külföldön becsmérlő (nyelvtanilag helyesen) írástudókat, az egész velejéig romlott értelmiséget.

 Cipollát a sárga irigység mardosná, látva a vezér táborának szellemi hibernálását.

 A partvonalon kívül töltött, nyolc év ellenzékiség időszaka alatt sikeresen hipnotizált emberek felől sugárzik a mindent fölül író, feltétel nélküli szeretet vezérük felé. Lássuk be, Orbán Viktor kitűnően játszotta el szerepét. Tömegeket hódított meg. Azt mondta és mondja ma is – a valóságtól teljesen elrugaszkodva és figyelmen kívül hagyva – amit hallani szeretnének, amit olyan jó hallani, amiben olyan jó hinni.

A szervezőket ennél sokkal egyszerűbb és racionálisabb szempontok vezérelték. Ők, ezzel a demonstrációval becsapták, megvezették Orbán Viktort és táborát.

Látszólag sikerült.

Utcára vittek több tízezer embert, és a médián keresztül megüzenték több millió honfitársuknak: Viktor és maroknyi holdudvara bármit képes megtenni ebben az országban. Meg is teszi

Csak szeretni kell, ennyi az egész.

Felismerték, a Fidesznek és gazdasági holdudvarának bármi áron a hatalomban kell maradnia. Vezér nélkül viszont nem megy.

Ennek a gazdasági-politikai elitnek a markában már csak báb a rajongott vezér. Mindent megtesz, ha kell, kipaterolja az IMF szolgákat, ha kell vissza sírja magát, azt hazudva, hogy hívták. Ha kell szabadság harcot vív Európa ellen, miközben várjuk, mit várjuk, követeljük a milliárdos támogatásokat. Ha kell, Viktor nekimegy a falnak és szóvivője dicséri, ha lepattan róla, lám milyen ügyesen tette.  

„I. Fülkefor” (Parti Nagy után szabadon) mikor megkapta a kétharmados felhatalmazását, abban a pillanatban a realitás érzékét is elveszítette.

Orbán Viktor rendkívül tehetséges, kétlépéses sakkozó. Első lépésben tudja, mit akar, a másodikban meglépi. Kész vége. Ezt követően jön az improvizálás. Így nem lehet országot vezetni, legfeljebb egy végletekig lebutított pártot. Sakkjátszmát sem lehet úgy nyerni, ha csak két lépést vagyok képes előre látni, ráadásul a szekundánsokat, akik segíthetnének, már rég kiiktatta. Falusi kocsmában egy-két sört lehet nyerni susztermattal, és térdet csapkodva röhögni az alkoholista, buta ellenfélen, aki néz ki a fejéből, és nem érti, hogy kaphatott ki, hiszen még csak most kezdtek játszani. Az elmúlt másfélévben valami hasonló sakkparti zajlott Magyarországon az ellenzékkel szemben.

Nemzetközi szinten ez nem megy.

Sajnos, nem sörre, hanem a bőrünkre megy a játék, és gyermekeink jövője a tét.

Egy jobb sorsra érdemes ország és népe döglik bele.

Jobb oldal prominensei és haszonélvezői számára, mind anyagilag, mind egzisztenciálisan már nagy a tét, mindent vittek a kétharmados választási sikerrel, és ezt gátlástalanul ki is használták. Erejükön és tehetségükön felül túl magasra röpítette őket a vak szerencse és a szavazók bizalma. Nagyot bukhatnak. Akik egy országot becsapva az egeket ostromolják, és istennek hiszik magukat, azoknak az istenek haragjától nem kell félniük, annál inkább a földi halandóktól. Ez a harag most is el fog jönni, mint ahogy mindig eljött.

Minden esetben és könyörtelenül.

Címkefelhő

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.